Tisztelt Rektor Úr, Tisztelt Kancellár Úr!

A PTE FDSZ elnöksége megdöbbenéssel fogadta egyes médiumok „híradását” arról, miszerint egyetemünkön „lincshangulat” alakult ki a bérkérdéssel kapcsolatban. Ennek előzménye az volt, hogy az FDSZ az egyetem másik kettő reprezentatív szakszervezetével úgy határozott, hogy közös petíciót fogalmaz meg – minden munkavállaló számára - az „inflációkövető bérrendezés” tekintetében az egyetem vezetése felé, s hogy ennek nyomatékot adjanak, a petíció támogatásához, aláírásgyűjtéshez is kezdtek. Eredményeképpen 3028 támogató aláírást szereztek.
Ugyanakkor az FDSZ néhány „bizalmi posztot” betöltő kollégája a nem oktatásban részvevőket illetően párhuzamos petíciót és aláírásgyűjtést kezdeményezett, amelyet az FDSZ Bizalmi Testülete nagy arányban (16:2) elutasított azzal, hogy a párhuzamosan futó petíciók összezavarják a munkavállalókat és okot adhatnak a szakszervezetek közötti megállapodás felrúgására. Ezek a személyek viszont még ezután is folytatták az aláírásgyűjtést és a médiában kizárólagos petíciókként kommunikálták az immár illegális sajátjukat, a közös petícióról szót sem ejtve. 
Ezen bizalmi pozícióban lévő személyek tevékenysége öncélú, a felelős érdekvédelmi tevékenység helyett az FDSZ megosztását, a Bizalmi Testület munkájának ellehetetlenítését és végső soron hatalmi ambícióik megalapozását célozza. A médiában megjelentetett hétvégi megnyilvánulásuk azonban már minden határt átlépett. Megnyilatkozásaik azt sugallták, miszerint „lincshangulat alakult ki” a Pécsi Egyetemen a munkavállalók körében. Ezzel már nemcsak a valódi érdekképviseleti tevékenység működését veszélyeztetik, hanem az egyetem presztízsét és a munkavállalók érdekeit is súlyosan megsértik.
A PTE FDSZ Elnöksége nemcsak elutasítja ezen személyek destruktív tevékenységét, hanem tiltakozik e nemtelen nyilatkozatok ellen mert azok súlyosan lerontják a három szakszervezet tárgyalási pozícióit és aláássák a PTE vezetése, valamint a három szakszervezet közötti bizalmat is. 
 Pécs, 2023.03.20.
Üdvözlettel: Horváth Csaba, PTE, FDSZ elnök