Kedves Kollégák!
2024. augusztus 22-én az FDSZ elnöke Egyed Mihállyal, a PTE Humánpolitikai igazgatójával és Dulánszky Jenővel, az Alkalmazotti tanács elnökével ült le tárgyalni az ún. 3%-os bérfejlesztéssel kapcsolatosan. A tárgyalás fontosabb kérdéskörei az alábbiakban foglalhatók össze.
Az FDSZ által elindított bérfejlesztési követelések hatására meginduló bértárgyalások 2023-ra egy 15%-os bérfejlesztési ígéret kiharcolásával és megvalósításával zárultak. A nem ágazatspecifikus munkakörökben dolgozók esetében 2023-ban megvalósult 15%-os béremelés úgy ment végbe, hogy az érintett intézmények vezetői 15%-os bértömeget osztottak szét saját hatáskörben. Egyes helyeken mindenki egységesen 15%-kal magasabb bért kapott, a legtöbb esetben azonban a szétosztás differenciált módon valósult meg.
A 2023-as tárgyalások része volt az a megállapodás is, hogy a nem oktatói munkakörökben dolgozók teljes bértömegének 3%-át 2024-ben további bérfejlesztésre fogja a PTE felhasználni. Ennek feltétele volt az volt, hogy még 2023-ban elkészüljön az az új munkakörstruktúra, amely alapján az ugyanazon munkakörökhöz és referenciaszintekhez tartozó - szervezeti egységek közötti vagy akár egy adott szervezeti egységen belüli - bérkülönbségek láthatóvá váljanak.
Ez a béremelés tehát nem az alacsony jövedelmek felé koncentrál (a bérkompenzációk próbálták ezt a szerepet betölteni), hanem arra, hogy az ugyanazokhoz a munkakörökhöz és/vagy referenciaszintekhez tartozó munkavállalók közötti bérkülönbségek csökkenjenek.
A kidolgozott módszertan alapja az volt, hogy a nem ágazatspecifikus munkakörök tekintetében a teljes egyetemi munkaerőállományra számítva munkakörönként és/vagy referenciaszintenként mediánt számoltak, és intézményi egységenként megnézték, hogy hány munkavállalónak és mennyivel van alatta a bére az adott referenciaszinthez számolt mediánnak. Ezeket a különbségeket összeadták, és az összeget bértömegként az egyes intézményi egységek vezetőinek fogja az Egyetem odaadni azzal a céllal, hogy a medián alatti kereső munkavállalókat bérét felhúzzák a medián nagyságáig.
Az intézményi egységek vezetői tehát bértömeget kapnak szétosztásra, és azokból kizárólag azok a munkavállalók részesedhetnek, akik a medián alatt keresnek. A szétosztás módja azonban intézményvezetői kompetencia maradt, azaz az egyes vezetők eltérhetnek a béremelések tekintetében attól, amit a HPI kiszámolt az egyes munkavállalók tekintetében. Ezzel kapcsolatosan az FDSZ elnöke kifogást fogalmazott meg, jelezve azt, hogy ne legyen kézi vezérlés és részrehajlás a bérfeszültségek csökkentésében.
A fenti bérfejlesztés szeptember elsejével válik hatályossá, és a munkaszerződések módosítását fogja igényelni. A kifizetés visszamenőleges hatályú, azaz a 2024 első 8 hónapjára vonatkozó kifizetést minden érintett munkavállaló egy összegben fogja megkapni, szeptemberi utalással.
Tisztelettel:
Dr. Hausmann Péter
PTE-FDSZ Elnök
- 55 megtekintés